Rövid cégtörténet (üzleti múlt):

 

A társaság elődje 1986-ban alakult, szövetkezeti szakcsoportként. A gazdasági szabályozók lehetőségével élve 1987-től szövetkezeti közös vállalat, majd a Társasági Törvény életbelépését követően, 1989-től önállóan Távközléstechnika Kft. néven működik. Gazdasági növekedése és piaci részesedése révén 1993-ban részvénytársasággá alakult át. Kezdeti időben elsősorban a MATÁV RT megrendelésére mind komolyabb feladatok elvégzésére kap megbízást. A társaság építi ki ebben az időben többek között Budapesten a káposztásmegyeri lakótelep távközlési hálózatát. A távközlési piac privatizálásával és a nagy rekonstrukciók beindulásával olyan jelentős projektek fővállalkozója, mint Budapesten a IV. a XVI. a XVII. és a XIX. kerületek, vidéken Nyíregyháza és Debrecen helyi távbeszélő hálózata. A mennyiségi növekedés mellett az új technológiák meghonosításánál is élen jár, minek következtében többek között az ISDN szolgáltatást is biztosító, nagysebességű adatátviteli berendezések telepítése, az optikai hálózatok komplex létesítése is a társaság profiljának meghatározó eleme lett.

Az alternatív távközlési szolgáltatók megjelenése után az új hálózatuk kiépítésében is tevékenyen részt vállal a Távközléstechnika.

Az út és közműépítéseknél a felmerülő kábelkiváltási, kábel biztonságba helyezési munkák feladatait teljesíti a társaság. A jelentős magyarországi útépítő vállalkozások mindegyike megrendelőink között található.

Az autópálya építésekben is részt vett a társaság, többek között az M5 és M3 autópályák segélykérő, üzemi hírközlő, forgalomszámláló rendszereit kivitelezte.

A megrendelőink teljes körű kiszolgálását tervező részleg is segíti.

A társaság megalakulása óta gazdasági eredményeit teljes egészében a fejlesztésre fordította. Ennek következtében rendelkezik minden olyan eszközzel, mely a szakmailag igényes távközlési hálózatok megvalósításához szükséges. Társaságunk megalakulása óta a Magyar Telekom Nyrt-vel ill. jogelődjeivel folyamatos szerződéses kapcsolatban áll.

 

Optikai hálózatépítés referencialista:

  • Magyar Külkereskedelmi Bank Rt optikai hálózat építés, szerelés
  • MATÁV Rt., Budapest területén CityNet és BÁH optikai hálózat építés, szerelés
  • MATÁV Rt., Debrecen, Nyíregyháza területen központok közötti és Hytas optikai hálózat építés, szerelés
  • Magyar Villamos Művek Rt. országos optikai hálózat építés, szerelés
  • GTS Datanet Távközlési Kft. budapesti és országos optikai hálózat építés, szerelés, távközlési konténer telepítés
  • ÉDÁSZ Rt. Budaörs – Győr – Hegyeshalom (Rajka) irányú optikai hálózat építés, szerelés, alállomásokon optikai leágazások építése, szerelése

Fenntartási munkák:

  • A Magyar Külkereskedelmi Bank Nyrt. részére társaságunk által épített vegyes (optika és hagyományos) hálózaton teljes körű fenntartási és karbantartási munkák.
  • A hálózat összesen 10km, mely teljes egészében Budapest belvárosi részén húzódik.
  • A Magyar Telekom Nyrt., Hungarotel Zrt., EPT Rt. és egyéb koncessziós társaságok részére folyamatosan végzünk TMK munkákat, ami a meglévő alépítmény és kábelhálózat folyamatos ellenőrzését javítását, karbantartását jelenti.
  • A GTS Datanet Távközlési Kft. országos optikai hálózaton teljes körű hálózat ellenőrzési, fenntartási és karbantartási munkák.
  • Az MVM Zrt. országos optikai hálózatán teljes körű hálózat ellenőrzési, fenntartási és karbantartási munkák az OVIT Zrt. megbízásából.
  • A Combridge Srl. (Románia) megrendelésére Temesvár – Lugos – Drobeta Turnu Severin – Cetate – Bulgária oh. szakaszon optikai gerinchálózat teljes körű hálózat ellenőrzési, fenntartási és karbantartási munkái.

A Magyar Telekom Nyrt-n kívül egyéb jelentős megrendelőink:

  • Magyar Külkereskedelmi Bank NyRt.
  • GTS Datanet Távközlési Kft.
  • Digitel 2002 Rt.
  • Első Pesti Telefontársaság Rt.
  • Hungarotel Zrt.
  • Magyar Villamos Művek Zrt.
  • ÉDÁSZ Rt.
  • Állami Autópálya Kezelő Zrt.
  • T-Kábel Magyarország Kft.
  • STRABAG Építő Zrt.
  • ALTERRA Kft.
  • VIADOM Zrt.
  • BETONÚT Zrt.
  • OVIT Zrt.
  • Hídépítő Zrt.
  • Elektronet Zrt.
  • GRANIT Hungária Kft.
  • EuroOne Zrt.
  • HUAWEI Magyarország Kft.
  • DISTEC Srl. (Románia)
  • Combridge Srl. (Románia)

 

Társaságunk a projektek komplex megvalósításához szükséges személyi, tárgyi, pénzügyi feltételekkel rendelkezik. Munkatársaink egy összeszokott, jól képzett szakértőgárdát alkotnak, akik gyorsan, rugalmasan és jó minőségben határidőre dolgoznak.